A szigorú tekintetéről is elhíresült Pierrot (alias Marosi Z. Tamás) bejelentette: nem kíván részt venni a Megasztár harmadik szériájában zsűritagként. Az utódlásról a zsűri megmaradt tagjai – Soma, Pély és Presser – fognak dönteni, akik valószínűleg egy énekest választanak majd be maguk mellé.
2005-07-23
"Bár tehetséges ország vagyunk, de félek, hogy alig egy éven belül nehéz lesz felfedezni újabb kimagasló tehetségeket, valamint hogy a hazai poppiac olyannyira telített, hogy ilyen rövid idő alatt egyszerűen képtelen befogadni kvalitásaikhoz méltóan az újonnan érkezőket" – nyilatkozott döntésének okairól az MTI-nek. "Úgy gondolom, hogy az örökös ismétlések helyett új feladatok megoldására, új koncepciók kidolgozására, új területek meghódítására kell az energiámat és az időmet fordítanom"
Pierrot az elmúlt két év produceri munkái felemésztették, melyet a magánélete, a szabadideje és az alkotókedve is megsínylett. "Szeretnék kicsit ezekkel a dolgokkal is törődni, nem óhajtok felőrlődni a munkában. Nem utolsó sorban újra dalokat írnék magamnak, hogy sok év után ismét szerzői albumot készíthessek, kiadva magamból az ez idáig fékezett gondolatokat"
A korábban felröppen hírek, miszerint több korábbi zsűritag is otthagyja a Megasztárt nem fedik a valóságot. A Blikk szerint Pierrot utódai között felmerült Hrutka Róbert, Novák Péter, Lovasi András (Kispál és a Borz) és Zorán neve is. Hrutkára már az első széria előtt gondoltak, de akkor a tévécsatorna nem mellette döntött, Pély egy énekest szeretne, Soma pedig egy zeneszerzőnek örülne a legjobban.
Szerintem egyrészből jó,másrészből rossz,hogy otthagyta a Megasztárt,Pierrot.Egyrészből azért,mert nagyon jó szakmai tanácsokat és és sok segítséget nyújtott a versenyzők számára.Másrészből meg neki is kell a karrierjét egyengetni,új dalokat írnia,új dallamot stb...Én nem is nézem már a Megasztárt,mert nagyon nem bírom a Novák Péter megjelenését,a beszédstílusát,egyszóval semmit,a másik az,hogy borzadáj az a zene amit ő játszik!!!
Ez még annyira nem újdonság, viszont megjelent a csapat harmadik lemeze Se kép, se hang címmel. Eme apropó kapcsán beszélgettem Rolival, az új énekessel.