A Coldplay egy rövid pihenő után Londonban ismét stúdióba vonult, hogy végső formába öntse az ötödik stúdiólemezét. Chris Martin együttese az év eleje óta dolgozik az albumon, és a mostani tájékoztatás szerint már nincs messze a befejezés időpontja.
2010-07-05
„A dalok még nem érték el a végleges formájukat, de már távol vannak attól a nyers, csupasz formától, amiben nemrégiben, a megírásuk után voltak. Bár még van munka bőven, lehetetlen nem észrevenni, hogy jó pár pazar felvétel lesz a lemezen” – olvasható a zenekar közleményében. A korong megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.
A népszerű formáció az egyik legtöbbet koncertező csapatok közé tartozik. Nemrég elkészült új daluk illetve klipjük, Titkos csók címmel. A csapat létrehozójával, Skinti Csabával beszélgettünk.