Azonosító: Jelszó:
Még nem regisztráltad magad? Itt megteheted!

Elfelejtettem a jelszavam!
Legyen ez a kezdőlapom
[ zeneszöveg.hu]
Magyar előadók
dalszövegei


OLVASD HÍREINKET A KEZDŐLAPODON

Online hallgatható rádiók:

HIRDETÉS
Születésnapi reggae-őrülettel nyitott az EFOTT
Több ezer fesztiválozó vette birtokba Orfűt. Soha ennyien nem voltak még az EFOTT nyitónapján, a nulladik nap már közel nyolcezren költöztek be a festői szépségű tó mellett elhelyezkedő kempingbe.
Az efottozók együtt ünnepeltek a Ladánybene 27 jubileumi koncertjén a huszonöt éves zenekar jelenlegi és volt tagjaival, valamint vendégelőadóikkal. Hosszan kígyózó sor fogadta az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozójára érkezőket már a 0. napon, rekordszámú fiatal érkezett a gyönyörű helyszínre bulizni.

„A jegyelővételes adatok alapján egyértelmű volt, hogy az idei EFOTT-on rendkívül komoly létszám várható, azonban nem készültünk arra, hogy már a 0. nap ilyen sokan eljönnek, ez átmenetileg okozott is némi fennakadást a beléptetésnél.” – összegezte az első órák tapasztalatait a főszervező, Dajka Zoltán.

„Óriási az érdeklődés, az egyetemisták és főiskolások mellett az orfűi és pécsi lakosok részéről is, folyamatosan érkeznek a két település között nonstop közlekedő buszokon. Orfűn soha nem volt még ilyen nagy rendezvény, a parkolók telítettek, ezért kérünk mindenkit, hogy a tömegközlekedést használják.” – hangsúlyozta a főszervező.

A csodálatos helyszín nem csak a közönséget nyűgözte le, hanem az előadókat is.
„Úgy érzem, méltó helyen ünnepeltük meg a zenekar huszonöt éves fennállását, hiszen gyönyörű a környezet.” – mondta el Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 frontembere, aki azt is hozzátette, hogy köszönettel tartozik az ötvennyolc fős stábnak és azoknak a zenekaroknak, akik hamisítatlan reggae hangulatot varázsoltak a fesztiválra, valamint a közönségnek, akik végigbulizták a maratoni koncertet.
ONLINE ZENEBOLT
Hallgass és tölts le Korai Öröm számokat!
A CIKK KÉPEI
Nagyítás...
» Korai Öröm fotógaléria
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
HOZZÁSZÓLÁSOK

HOZZÁSZÓLOK

biztonsági kód
Az üzenet elküldéséhez meg kell adnod a biztonsági kódot
TOVÁBBI HÍREK
INTERJÚK
Vegas Show Band - az ország legjobb bulizenekara(1. rész)
A Vegas Show Band-et már jó ideje nem kell bemutatni a legnagyobb céges, vagy magáncélú partik, és a nagy esküvők szervezőinek, hiszen köztudomású, hogy a nyolc fős formáció az ország leghíresebb - és tegyük hozzá nem mellékesen - toronymagasan legjobb buli, és rendezvény zenekara. A nagy interjú rovatunkban a tagokkal beszélgetünk a Vegas múltjáról, a jelenről, és a jövőjéről.
HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ALBUMOK
U2:
360° At The Rose Bowl /DVD/
(Universal)
A Két Paraszt:
AgráRock
(Universal)
The Moog:
Razzmatazz Orfeum
(MuSick Recordings)
AC/DC:
Iron Man 2 /CD+DVD/
(Sony Music)
Ákos:
Szindbád dala /DualDisc Maxi/
(FalconMedia)
X