Lissie bemutatkozó albuma a múlt hónapban jelenhetett meg, amelyről már két kislemez is közkinccsé vált. A Mississippi partjáról származó lány a napokban adta ki a másodikat, valamint a hozzá kapcsolódó zenei videót is.
Lissie Maurus 1982-ben született az Egyesült Államokban. Már élete korai szakaszában is nagy érdeklődést tanúsított a zene iránt. 9 évesen már az
Annie című musical főszerepét játszhatta. Véglegesen azonban a középiskolában töltött évek alatt kötelezte el magát a zene iránt.
2007-ben készítette el bemutatkozó, négy felvételt tartalmazó Ep-jét
(középlemez) . Ezt két évvel később egy hasonló kaliberű lemez követte. Idén pedig végre kiadhatta első, igazi stúdióalbumát is,
Catching a Tiger címen.
A lemez elkészítésének munkálatai
Nashville-ben folytak. Az album producere az a
Jacquire King volt, aki többek között már
Norah Jones-szal, a
Kings of Leonnal és a
Billy Talenttel is dolgozott már együtt.
Június 20-án, Nagy-Britanniában jelenhetett meg először az album.
Amerikában pedig várhatóan Augusztus 18-án kerülhet a boltokba. Az igen fülbemászó felvételt tartalmazó első kislemez,
In Sleep címen debütált áprilisban.
A második pedig a nagylemez megjelenése után egy nappal mutatkozott be
When I'm Alone címen. Ehhez a dalhoz már a múlt hónap közepén elkészült a hivatalos zenei videó, amit most meg is tekinthet a Tisztelt Olvasó!
Lissie Maurus egy olyan előadó, akire erős hatással volt a blues, valamint a folk és a rockzene is nagyban befolyásolta stílusának kialakulását.
Tehetsége vitathatatlan, mely saját dalain kívül dalfeldolgozásaiban is megmutatkozik. Hivatalos
You
Tube oldalán érdemes megtekinteni a
Metallica, Nothing Else Matters, és
Lady Gaga, Bad Romance c. slágerének feldolgozását.