Azonosító: Jelszó:
Még nem regisztráltad magad? Itt megteheted!

Elfelejtettem a jelszavam!
Legyen ez a kezdőlapom
[ zeneszöveg.hu]
Magyar előadók
dalszövegei


OLVASD HÍREINKET A KEZDŐLAPODON

Online hallgatható rádiók:

HIRDETÉS
Muse: „Eladtuk a lelkünket”
Lehet, hogy manapság minden bugyuta vámpíros film megtalálja közönségét, a Muse pont attól fél, hogy elveszíti azt. Az együttes, már bánja, hogy nevüket és zenéjüket adták a Twilight trilógia filmzenéihez.
„Ne harapj a kézbe, amely etet téged”, tartja a mondás, de a Muse-t, ez legkevésbé sem érdekli. Miután valószínűleg több millió új rajongót szereztek azzal, hogy a Twilight trilógia mindegyik részének filmzenéjén feltűntek dalaikkal, a zenekar gitárosának, Chris Wolstenholme-nak, sikerült a vámpírokkal és emo zenével elbutított ’Y generáció’ haragját is kivívnia maguknak.

Wolstenholme a következőket nyilatkozta a BBC Radio1-nek:
„Nem tudom, hogy mennyire menő rajta lenni ezeken az albumokon, de néha mindent meg kell tenned, hogy megismertesd a zenédet az emberekkel”

Habár a Muse hatalmas sikereket ért el Európa szerte, az amerikai áttörés még várat magára.
Az együttes a „filmzene hozzájárulással” akarta végre az óceán másik oldalát is meghódítani, de most úgy látják, az egész nem érte meg a fáradtságot.
„Amerikában nagyon nehéz befutni, nincsenek olyan médiumok, mint nálunk a Radio1, így minden lehetőséget meg kell ragadni, amit felkínál az élet, néha el kell adni a lelkedet a sikerért”, mondta Wolstenholme.

A zenekar ’ Supermassive Black Hole’ c.
dala nyitotta a Twilight albumot, és a filmben is az egyik kulcsjelenetben hangzott fel, az ’I belong to You’ a film második részéhez, a New Moon-hoz (Újhold) szolgáltatta a filmzenét. A ’Neutron Star Collision (Love Is Forever)’, pedig a trilógia harmadik részében, a mostanában mozikba kerülő, Eclipse-ben (Napfogyatkozás) csendült fel, habár ez utóbbi dal sorsa, a film szempontjából nem volt mindig egyértelmű.

„Mikor a stúdióban dolgoztunk rajta, felhívtak minket, hogy a dalunkat, a film befejezésénél akarják használni, majd azt mondták, hogy egy másik jelenetnél, aztán azt, hogy egy megint másik részbe teszik bele..a végén úgy voltunk az egésszel, hogy itt van a dal, fogjátok, azt csinálhattok vele, amit akartok”

A regények szerzője, Stephenie Meyer, nagy rajongója az együttesnek, a könyveiben külön köszönetet mond a Muse-nak, hogy inspirálták őt történetei megírásában. A Muse gitárosát ez sem hatotta meg különösebben, elárulta, hogy habár látta az első részt, nem hiszi, hogy ő lett volna a célközönség, a két másik részre pedig, be sem ült a moziba.

Kapcsolódó oldalak:
A Muse hivatalos weboldala


ONLINE ZENEBOLT
Hallgass és tölts le Muse számokat!
A CIKK KÉPEI
Nagyítás...
» Muse fotógaléria
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
HOZZÁSZÓLÁSOK

Guest @ 2010-07-24 23:08:26
Én örülök, hogy a Muse így gondolja, a Muse zenéje tényleg nem méltó egy tinifilmhez!


Guest @ 2010-07-24 08:24:51
Ez nagyon szomorú,h ilyen "hálátlanok"...:S főleg Steph-nek! Én imádom őket,és igen,csak a film miatt ismertem meg őket. Én nem nézek reggeltől estig MTV és annak társait,így egy rakás emberrel együtt nem is ismerhettem meg őket egész eddig. És meg kell hogy mondjam,h gyűlölöm a filmet!!! én a könyvet olvastam előtte,nem volt akkor még semmilyen tömegvámpírimádat meg tömegrajongás! nagyon sajnálom,h emiatt a film miatt most egy csomóan utálják magát a Twilight saga-t..:( A gitáros is csak a filmet látta...nem csodálom,h nem volt kíváncsi a többire..a könyvet kellett volna csak elolvasni és kész. Na meg ahogy Kristen Stewart játszik...jesszusom..szörnyű színésznő!!! itt gyökerezik az egyes körökben a film iránti un szimpátia(egyes körökben).


Guest @ 2010-07-17 21:12:20
Hát... Vannak jó számaik, de nem az igaziak. Annyi szent hogy sajátos a stílusuk! Viszont igazat kell adnom a tógitárosnak, mert Amerikában és Kanadában isszonyúan nehéz befutni :S


HOZZÁSZÓLOK

biztonsági kód
Az üzenet elküldéséhez meg kell adnod a biztonsági kódot
X